Zseniálisan értékelte Szoboszlai teljesítményét Arne Slot a Tottenham legyőzése után

2024. december 22. 21:42

A Liverpool edzője szerint kiemelkedő a magyar játékos.

2024. december 22. 21:42

Nyitókép: Liverpool FC/Facebook

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, fantasztikus meccset játszott a Liverpool a Tottenham ellen, és végül 6–3-ra nyert Londonban. Szoboszlai Dominik világklasszis teljesítményt nyújtott egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a győzelemhez. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Liverpool edzője, Arne Slot arra a kérdésre, ez volt-e Szoboszlai legjobb teljesítménye a Liverpoolban azt válaszolta: 

„Nem láttam az összes szereplését, hiszen nekem ez csak az első évem a csapatnál, az övé pedig a második. Szerintem a Manchester United ellen is kiemelkedő volt. Ha valaki gólt lő, az mindig kiemelkedő, de múlt héten a Fulham ellen sem lehetett panaszunk a játékára, ha megnézzük, milyen munkabírású volt. Nagyon jó teljesítményt nyújtott ma is. 

Szerintem nem ez volt az első nagyszerű teljesítménye, de határozottan az egyik legjobbja volt”

– jelentette ki Slot. 

Büszkék lehetünk a magyar középpályásra, ezektől a szavaktól minden magyar fociszurkolónak azonnal elérkezett a karácsony. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. december 23. 15:39
Köszönjük Mester! Hajrá Dominik! Boldog Karácsonyt minden magyarnak még Flamesnek is 🤣🤮👊🏻
blanconegro
2024. december 23. 14:39
Hogy lehet ezt daunvótolni, a büdös kurva baloldali faszfejek?
Töki
2024. december 23. 10:52
Mert az is volt!!!
rugbista
2024. december 23. 08:49
Ezek betegek. Objektív teljesítményt is csak politikai alapon tudnak értékelni. A seggüket a földhöz verték volna , ha qrcsányi idejében van ilyen játékosunk a világ egyik legjobb klubjában. A faxuk kilett volna a gatyából örömükben, ha egy évben 2 Nobel-díjasunk van. De akkor is, most is ugattak, gyalázkodtak. Hát rohadjanak meg ott, ahol vannak, keseregjenek! A különbség köztünk és a balog ülepfejűek között az, hogy ha a qrcsányi idején megnyerjük a foci-vb-t, akkor mi örülnénk, hajjaj! Na persze effélére nem sok esély volt, élvezhettük a pekingi szégyenteljes olimpián az eredményeket.. De ők, ha Orbán a miniszterelnök, egy foci vb-sikernek sem örülnének. Fogyatékosok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!